Címlap A kiadványról
Köszöntjük weblapunkon

Tisztelt Kollégáim!
Kezemben tartom az Épületgépész Ki Kicsoda IV. kiadásának kéziratát, és nehezen szánom rá magam, hogy nyomdába adjam. Hosszú ideig készült, és még az utolsó napokban, órákban is változtatni kellett egyes cégek adatain, hogy friss információt tudjunk nyújtani a szakmának. A kötet céginformációs részének lezárását követően is számos vállalkozás került végelszámolás vagy felszámolás alá, és mivel szerettünk volna pontos adatokat rendelkezésre bocsátani, így a katalógus szerkesztése meglehetősen hosszúra nyúlt.

A Víz-, Gáz-, Fûtéstechnika szaklapban megjelent, Ki Kicsodát beharangozó hirdetéseink központi gondolata az volt, hogy mely cégek élték túl a „válságot”, és az árbevételek és a tevékenység hogyan változik a piaci visszaesés hatására. Ma már látnunk kell, hogy az építőipar termelése a bázisnak tekintett 2005-höz képest ma már csak 60%-on áll. Erre azért nem készülhettünk fel, és őszintén szólva én magam sem vártam, hogy ilyen mértékû lesz a hanyatlás. Amikor elkezdtük a katalógus szerkesztését, bíztunk benne, hogy két, maximum három évet kell kiböjtölni, azután jön a fellendülés, és a megmaradó cégek 2012-től egy tisztább és növekedő pályán fognak tevékenykedni.

Sajnos nem így lett, és bár sajnálom, hogy a statisztikai adatok még jobban visszaeshetnek, de éppen ezért jelent segítséget és jó fogódzót a most kiadott Ki Kicsoda. Segítséget, hiszen a 2003-2004-től közzétett adatok alapján végigélhető a cégek története, történelme, és a forgalmazott termékek, illetve a felsorolt referenciák is számos tanulsággal szolgálnak. Tekintettel arra, hogy a bírósági érdekérvényesítés határideje beláthatatlanul hosszúra nyúlt, nagyon fontos, hogy jelenlegi vagy jövőbeli üzleti partnerünket pontosan ítéljük meg, és ne vállaljunk felesleges kockázatot. Természetesen kiadványunk csak egy eszköz a helyes döntéshez, de azonnali segítséget ad egy cég gyors felméréséhez. A számok alapján megállapítható, hogy a piaci pulzálás a cégek szintjén még nagyobb, mint amit a statisztika mutat. A forgalmazott termékek köre is látványosan átalakult, hiszen sokan új termékekkel és márkákkal próbálták az árbevételüket megtartani. Szerencsére arra is van példa, hogy az árbevétel
és a foglalkoztatottak száma növekedett, azonban ez nem általános. Néhány újonnan alakult cég is megjelent a magyar piacon, elsősorban gyártói képviseletként.

Tudnám még hosszan sorolni az közölt adatokból nyerhető információkat, de kérem, most már Önök kutakodjanak az adathalmazban, s alakítsák ki saját piacelemzésüket.

Üdvözlettel:
Szemán Róbert, főszerkesztő